Elkeserítőnek találom, hogy mifelénk, a magyar ugaron a legnemesebb hagyományokat is sikerül elaljasítani. A Torkos Csütörtök, mint a Nagyböjtöt megelőző népszokás, sajnos a szokásos kommersz üzleti átveréssé "nemesült". Az eredeti elképzelés szerint arról lett volna szó, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó vendéglők 50 %-os kedvezményt adnak szokásos ételeikre. Ezzel mindenki jól jár: a vendég magától értetődő módon, de az étterem is, hiszen egy szürke hétköznapon teltházas forgalma van és a vendég esetleg később majd visszatér, ha elégedett volt.
Nos, ezen az alapon (és tavalyi kellemes tapasztalataim miatt) idén a móravárosi Szélkakas vendéglőre esett a választásom, amit az is indukált, hogy az étterem internetes étlapjának megtekintése után igazi gasztronómiai élményre lehetett kilátás. Nem így történt.
Bár előzetes asztalfoglalásunk volt, helyet mégiscsak várakozás után kaptunk, egy asztalnál a bárpult előtt. A bárpulton Lenin mellszobra figyelte merengve a szemközti falon lévő feszületet. Kérésemre a pincér a szobrot eltávolította (nehogy a fejemre essen), de láthatólag nem értette fejtegetésemet a Lenin és a feszület közti anakronizmusról.
Lenin persze nem tudta elvenni a kedvemet, úgyhogy feszült várakozással kezdtem volna az étlap böngészésébe. Étlap helyett azonban fénymásolt lapon tudatták velünk, hogy aznap este mindössze 4 féle menüből (leves és főétel) lehet választani 1490 Ft-os egységáron. Amit egész egyszerűséggel kirívó pofátlanságnak és az egész Torkos Csütörtök idea megcsúfolásának tartok. Szélkakas kilőve...
2008. február 8., péntek
Magyar Tahó 4. - Etiópiában is!
Nos, az a vágyam, hogy Etiópiából rendszeresen jelentkezhessem, sajnos meghiúsult, mert hát azért arrafelé nem olyan a nethálózat, mint nálunk... Úgyhogy a részletes útibeszámolóval adós maradok.
Viszont "örömmel" jelenthetem, hogy a magyar tahóság Etiópiába is eljutott.
Mint talán tudjátok, idegenvezetőként jutottam el oda egy magyar csoport élén. Nyilván nem a szegények járnak Etiópiába kirándulni, úgyhogy, ha azt hiszed, hogy a csoport dúsgazdag emberekből állt, akkor jól hiszed. Nem is ez a baj, mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. Az azonban elfogadhatatlan, hogy egyesek azt hiszik, "odakint", a "szegény" Afrikában mindent szabad: rövidnadrágban templomba menni, félmeztelenül kávéházban üldögélni stb. A legszebb történet azonban a következő:
Utunk egyik állomásán, Axumban, gyerekek érdekes kristályos köveket árultak, ami én még Algériából a "sivatag rózsája" néven ismertem. Több útitársam is vásárolt ezekből, amelyeket aztán a súlykorlátozás miatt a kézipoggyászába tettek az indulás előtt. Kint a reptéren ezeket természetesen átvilágították, s a kövek szépen kirajzolódtak a képernyőn. A biztonsági ember persze kinyittatta a táskákat, s meglátván a köveket közölte az érintettekkel, hogy a kristályok "nemzeti tulajdont" képeznek, azokat kivinni Etiópiából tilos. Naná, hogy mindenki arra hivatkozott, hogy azokat vásárolta (pénzt adott érte! kb. 200 Ft-ot...), és megintcsak naná, hogy ez a biztonságiakat nagyon nem érdekelte. A heves szóváltás után az utas (egyetemet végzett értelmiségi családanya) az addisz abebai repülőtér padlóját borító műkőhöz kezdte vagdosni a köveket, csak úgy pattogtak a szilánkok mindenfele! Pillanatok alatt fegyveres gyűrűben voltunk, csoda, hogy ennyivel megúsztuk. Szégyenkezve sunnyogtam be a tranzitba.

2007. október 31., szerda
Etiopia 2.
Elindultunk! Igaz meg messze jarunk, Isztambulban, de mar uton vagyunk. Jelenleg angol billentyuzetkiosztasu torok klaviaturan potyogok, hamarosan megorulok...
Delutani erkezes utan megneztuk a Kek Mecsetet, a Hagia Sophiat es a tengert. Aztan egz kisvendegloben ettunk valami birkaetelt, finom volt. Faradtak vagyunk, de holnap delelott meg lehet pihenni, 17.kor indulunk Addis Abababa. Amint lehet, ujra irok!

2007. október 12., péntek
Etiópia!
Híveim, régen nem írtam, mert az időm mindig kevés. Nem is Magyar Tahó lesz most a címe, mert kicsit én is sáros vagyok, de ezért a történet jellemző.
A nagy hír az, hogy október 31. és november 16. között Etiópiába megyek idegenvezetni, tehát ez idő alatt ne keressetek, ne hívjatok telefonon, úgyse veszem fel (ha mégis hívsz, tudj róla, hogy neked kb. 500, nekem 250 a percdíj...fontold meg!)
Az útból kifolyólag szükséges és kötelező a sárgaláz elleni védőoltás, ami tíz évig érvényes. Én kaptam ilyet '98-ban, tehát még "él", csakhogy valahová elhánytam az oltási igazolásomat. Felhívtam tehát az oltóközpontot, lennének szivesek utánanézni a nyilvántartásukban. Mondták, jó, másnap hívjam őket. Hívtam is, mire közölték, hogy nem találják... Ez nekem kb. 15 ezer forintomba került (vonatjegy 3000, oltási könyv 4000, vakcina 6000, oltás beadása 1000 + a magántanítványom kieső óradíja). Ráadásul, próbáltam péntekre szervezni az oltást, mert ugyanaznap kell utastájékoztatót tartanom, de "természetesen" oltás csak hétfőtől csütörtökig van, és kizárólag délelőtt... Bocsánat, hogy bunkó vidéki vagyok.

2007. szeptember 25., kedd
Magyar Tahó 3.
...na és akkor mit mondjak arról az emberről, akinek az autójában 3 órán keresztül folyamatosan szól a riasztója a házunk előtt? Az utcában nagyjából 200 ember pihenését zavarta kb. este hattól kilencig. Többen kihívták a rendőrséget (én is), hátha csendháborítás címén el lehet vontatni. Nem lehetett. Az autón egyébként két mozgássérültre utaló kerekesszékes matrica, valamint a Nemzetközi Rendőrszövetség (International Police Association) jelvénye volt a szélvédő mögött. A kiérkező járőrök a rendszám alapján próbálták a tulajdonost beazonosítani, ami azonban nem sikerült, mert a nyilvántartó számítógépes adatbázis lefagyott. Végül megérkezett az autó tulajdonosa, teljesen szabad mozgásúnak tűnt, korlátozás nélkül körbejárta az autóját, majd bocsánatkérés nélkül elhajtott. Ja, mielőtt megérkezett volna, az egyik közeg azt mondta, ő már rég beverte volna a szélvédőt egy fél téglával.
2007. szeptember 5., szerda
Magyar Tahó 2.
Magyar Tahó 2.
Hallottam, hogy elkészült egy "magyar Simpson-család" jellegű rajzfilm. Az egyik epizód a hírek szerint a tüntetéseket parodizálja ki. Az üzenet egyértelmű: nevetségessé tenni azokat, akik vélt vagy valós jogaikért tüntetnek. Azt gondolom, hogy hanyatló demokráciáinkban az utcára vonulás maradt a kisemberek egyetlen lehetősége arra, hogy áttételek nélkül, valóban kifejezhessék véleményüket. Az, aki gúnyt űz a demokrácia egyik legalapvetőbb eszközéből, egyszerűen antidemokratikus és fasiszta.

2007. szeptember 3., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)